Meloni: Elon Musk nem jelent veszélyt a demokráciára, Soros György igen
Nyilvánosan is védelmébe vette Elon Muskot az olasz miniszterelnök.
A most 190 éve született Jules Verne volt az első, akinek sikerült színvonalasan, átélhetően ábrázolnia a természettudományt és a technológiai haladást. De emellett lokálpatrióta bretagne-i, hazafias francia és Amiens városának tisztes konzervatív polgára volt a magyar néplélekben elmagyarosodott nevű egyszeri, derék francia író, aki élete végén már egyre pesszimistábban értékelte a progresszió fejleményeit.
Február 8-án van Jules Gabriel Verne, vagy ahogyan mi magyarok évtizedeken át mondtuk: Verne Gyula születésének 190. évfordulója. Verne nem rendelkezett magyar gyökerekkel, felmenői franciák, bretonok és skótok voltak, ám kivívta a legnagyobb megtiszteltetést, amely egy külföldi írót érhet: majdnem „tiszteletbeli” magyar író lett.
Holott soha nem járt Magyarországon. Karinthy Frigyes, Molnár Ferenc, Szilárd Leó és Teller Ede is kedvenc szerzői közé sorolta, és politikai rendszerektől függetlenül a legolvasottabb külföldi írók között szerepelt a neve évtizedeken keresztül.
Verne verseket, operettlibrettókat, novellákat írt, de igazán a Különleges utazások sorozattal robbant be a köztudatba. 1863-tól 1875-ig az utazások, majd második írói szakaszában a forradalmárok, szabadságharcosok álltak az érdeklődése középpontjában, végül 1888-tól számítják Verne pesszimista korszakát, amelyben a sötét jövő, és olykor a társadalombírálat is nyíltan megjelenik. Az utazásos regényeken kívül történelmi regények és bűnügyi regények is kötődnek hozzá, de ezekben a műfajokban sokkal tehetségesebb pályatársai voltak.
Elgondolkodhatunk azon, mi okozta ennek a Franciaország peremvidékéről, Bretagne-ból érkezett írónak a népszerűségét. Mindenekelőtt
olyannyira, hogy egyenesen a sci-fi írók egyik elődjének tartják. Az írók Verne színre lépését megelőzően is fordultak meseanyagként a tudományhoz és a technikához, írtak ördöngös szerkezetekről, gépekről, automatákról, Hold-utazásról, de ezeknek az íróknak hiányzott a megfelelő képzettsége ahhoz, hogy valóban átélhetővé tegyék a történeteket. Verne nem volt ugyan sem mérnök, sem technikus (jogot végzett, bár ezt a tudását soha nem gyakorolta), de alapos előtanulmányokat folytatott a természettudományok terén.
Emellett Verne a világ minden tájára elkalauzolta az olvasókat, a tengerek mélyére, a Föld középpontjába és a világűrbe. A gyarmatosítás és a romantika együttesen felkeltették az európai ember kíváncsiságát az egzotikum iránt. Verne ráérzett arra, hogy az utazásos kalandregény az ő igazi zsánere. Olyan művészi erővel ábrázolta a földrajzi tájakat, a népek szokásait, hogy a közvélemény sokáig el sem akarta hinni, hogy az Öt hét léghajón, A Grant kapitány gyermekei, a Nemo kapitány vagy a Sztrogoff Mihály szerzője soha nem járt az általa megidézett tájakon. Az olvasók nem tudták elképzelni, hogy nem valami világlátott tengeri medve, hanem egy csendes amiens-i polgár, 1888-tól Amiens város önkormányzatának egyik tagja írja a könyveket.
Ezek mellett még feltétlenül említést érdemel, hogy Verne olyan közösségi értékrendet propagált, amely máig nem veszített érvényességéből.
Hősei gyakran közösségi vezetők, mint Sándor Mátyás vagy Grant kapitány – mindketten személyes áldozatot hoznak azért, hogy új hazát alapítsanak a nincsteleneknek.
Verne egész életében konzervatív volt habitusában. Szülőföldje, Bretagne királypárti érzelmeiről volt híres, és a leghíresebb breton író sem hazudtolta meg őseit. Francia patrióta volt, egyszersmind royalista, a francia becsület védelme miatt élete végén Dreyfus-ellenes (mint Edgar Degas vagy Paul Cézanne impresszionista festők), ugyanakkor megőrizte barátságát számos Dreyfus-pártival, sőt egykori kommünárokkal.
Baráti köre – a két Dumas, Victor Hugo, Georges Sand, a léghajós és fényképész Félix Nadar, a természettudós Élisée Reclus – révén a harcos francia liberalizmushoz kötődött, személyes nézetei révén viszont azokhoz a közösségi eszményekhez, amelyek perspektívájából nézve a 48-as liberalizmus doktrinerré és túlhaladottá vált. Amiens város tanácsosaként Verne a gyakorlatban is igyekezett azokat a szociális eszményeket óvatosan megvalósítani, amelyeket leginkább A bégum ötszázmilliója című utópiában megírt. Ebben a regényben az eszményi város, Francéville képviseli a békés haladást, egészséges életmódot, higiéniát és spontaneitást a militarista német mérnök, Schultze Acélvárosával, a 20. századi kaszárnya-diktatúrák és iparosító zsarnokságok előképével szemben.
A tudományba vetett hite is megingott. Regényeiben a tudósfigurák gyakran az öncélúság és nihilizmus terepére tévednek, egy szűkebb közösséget vagy egyenesen a világot fenyegetik, mint Schultze mérnök, Hatteras kapitány, Thomas Roch A francia zászlóban vagy Robur, a fanatikus feltaláló. Velük szemben Sándor Mátyás, Grant és különösen Sarassin doktor, A bégum ötszázmilliója hőse képviselik azt a tudóst, aki a tudását a közösség javára fordítja, és eközben nem kérdőjelezi meg a morális világrendet. A Grant kapitány gyermekeiben a hős kapitány azért utazik a Csendes-óceánon, hogy új hazát keressen a nincstelen skót kivándorlóknak. Sándor Mátyás kis közösséget alakít a Földközi-tengeren a három kontinens üldözöttjei számára. Míg Nemo kezében a tudomány a pusztítás, Sándor Mátyás kezében az alkotás eszközévé válik.
Jules Verne a Sándor Mátyás- és Sarassin-szerű kiemelkedő, humánus közösségi vezetők mellett nem feledkezett el a társadalom elesettjeiről sem. Regényei tanúskodnak arról, hogy milyen szeretettel fordult a szegények, köztük a munkások, de leginkább a „tenger munkásai”: a halászok, tengerészek felé. A Nemo kapitány legrokonszenvesebb hőse nem a hideg kapitány, akinek bosszúvágyát és embergyűlöletét átérezni és megérteni lehet, de nem lehet vele egyetérteni, hanem Ned Land, az egyszerű, földhözragadt kanadai bálnavadász, aki a tudomány emberével, Arronax professzorral ellentétben nem érez semmilyen rokonszenvet a Nautilus tengeralattjáró parancsnokának rideg elvei iránt, és nem hajlandó alávetni magát Nemo akaratának. Verne legszebb verse, a John Playne siratója egy iszákos tengerész utolsó útjáról szól megrázó erővel.
Különösen az 1870-es megalázó francia vereség után. A francia zászlóban a megbomlott lelkű francia tudós, Thomas Roch gyűlöli a világot, leginkább hazáját, amely nem értette meg, és nem tart igényt az új fegyverre, amely forradalmasíthatná a hadviselést. Ám végül, a döntés percében a feltaláló inkább felrobbantja a kalózhajót, fogva tartóival és önmagával együtt, semhogy bevesse a titkos fegyvert a hadihajó ellen, amelyen hazája zászlaja lobog. A hazafi felülkerekedik benne, legyőzve a kicsinyes becsvágyat. Verne nem kedvelte Nagy-Britanniát, és breton szíve minden melegével a kelta rokonnépek szabadságát kívánta. Nem csoda, hogy erős rokonszenvvel ábrázolta regényeiben a skótokat és íreket.
Vernét szerették úgy látni és láttatni, mint a természettudományos és mérnöki tudományok propagálóját. Ám a John Playne siratója vagy vallásos témájú – sajnos kevésbé ismert – versei, a társadalom elesettjeiről szóló, dickensi ihletésű Senki fia, vagy regényeinek esendő, a világmegváltás és az általános morál között őrlődő tudósfigurái mutatják, hogy mennyire többről szól ez az életmű.